2015. 07. 27. MON

Dec. 20.
Egy sulis kirándulás volt ekkor, amire én is jelentkeztem, aztán lemondtam, mert közbejött valami. Ellával ezt vártuk már november óta nagyon, ugyanis egy csokigyárban volt a kirándulás. Helyettem Isaac ment, amit Ella meg is köszönhet nekem... Ugyanis Ella és Isaac azon a kiránduláson összejöttek! Másfél hónap után végre sikerült. Olyan kis szerencsétlenek voltak. Így is Gerrynek és Adamnek kellett 'segíteniük'. Egyébként abban az időben így voltunk nagyon jóban az osztályból: Ella, Isaac, Gerry, Adam, Dorothie (Gerry barátnője), és én. Az összejövetelük történetére már nem igen emlékszem. Gerryék mindenféle vicces és persze perverz célzást és hasonlatot tettek Isaacnek, hogy vallja már be Ellának. Végül erőt vett magán és sikerült. Hát igen ez is nekem köszönhető... Azóta is a legszebb és legössszeillőbb pár akit ismerek. Igaz, néha (vagyis mindig) kissé túlzásba viszik a csókokat meg az ölelkezéseket, de imádom őket. Megérdemlik a boldogságot.
December 21-re megbeszéltünk a szokásos korit, de Gusszal még előtte konzultáltam, hogy elmegyünk vásárolni. Tökéletes pasi nekem: szeret vásárolni. Mondtam is Ellának, hogy ő a nekem való. Szóval a korit lemondtam, és Gusszal töltöttem a 21.-ei napomat, amit azóta egyszer sem bántam meg, ugyanis az a kedvenc napom. Anyának először nem akartam elmondani, hogy egy fiúval találkozom. Allisonnal már egyeztettem is, hogy elvileg vele találkozom, és falaz nekem ha anya esetleg ráírna Facebookon, hogy vele vagyok-e. De aztán inkább megosztottam vele. Konnor és Rachel azóta sem tudja hogy vele találkoztam akkor.
Apropó. December 20-án bántottam magam 2014-ben utoljára. Már nem is tudom mi okból...
Tehát akkor december 21.
A szökőkútnál találkoztunk 3-kor, és úgy terveztük, hogy onnan majd gyalogolunk a bevásárlóközpontba. Anya bevitt a városba, mert persze, hogy fél 3-kor ebédeltem, de még így is elkéstem. Ki késik el az első randijáról? Persze, hogy én. Ahogy ott állt sapkában, zsebre dugott kézzel egy oszlopnak támaszkodva... Sosem verem ki a fejemből azt a látványt. Máig amikor elhaladok arrafelé, eszembe jut az a kép, és széthasad a szívem. Lassan egy éve még mindig rajta jár az agyam, hihetetlen... Sétáltunk, és végig beszélgettünk. Néha voltak csendek, de én mindig megtörtem valami hülyeséggel. Mikor beértünk a plázába természetesen fogalmunk sem volt hol kezdjük. Igazából vagy 20 boltba bementünk, és próbálgattunk (vagyis főként én), de nem vettünk semmit. Ó, de. Gus vett egy alvómaszkot, ami rénszarvas alakú, én választottam. Legalább neki van valami kézzel fogható emléke rólam, de lehet azóta kidobta vagy mit tudom én. Ettünk fagyasztott joghurtot. Teleraktuk mindenféle egészségtelen hülyeséggel. Ja, és a gépek úgy voltak amikből a joghurtot lehetett nyomni, hogy 2 íz, de 3 kar. A középsőhöz nem volt semmiféle íz írva, tehát azt hittük, nem is jön belőle. Megnyomtuk. Persze, hogy jött. LOL A legjobb rész a végére: Gus vett nekem egy mézeskalácsot "Szerelmemnek" felirattal. Kb. úgy éreztem magam, mintha megkérték volna a kezem. Hihetetlen boldog voltam, és legszívesebben megkérdeztem volna, hogy ez rossz vicc, vagy komoly. Leírhatatlanok azok az érzések. 
Azt hiszem 7-re kellett otthon lennem. Kimentünk hát a buszmegállóba, de a következő busz csak ilyen 20 perc múlva jött. Leültünk, és a vállára hajtottam a fejem, Gus az övét pedig az enyémre. Csak úgy ültünk csendben, de azt éreztem, hogy mindketten ugyanarra gondolunk. Hogy szeretjük egymást. hogy mennyire jó így ketten. Végre boldog voltam. De annyira, mint még talán soha. Megadta nekem azt, amit egész életemben kerestem és vártam. Az igaz szeretetet és boldogságot. (Legalábbis azt hittem.) De ott és akkor azt éreztem, hogy végre valaki igazán szeret és törődik velem. Végre nem éreztem magam egyedül. 
Azt hittem, ennek soha nem lehet vége.
Azt hittem, őt soha senki nem veheti el tőlem. 
Azt hittem, ő soha nem fog elengedni.
Azt hittem, ő mindig mellettem lesz.
Azt hittem, minket egymásnak teremtettek.
Szerettem, őszintén, teljes szívemből.
Ahogy ott ültünk, megsimogatta a kezem. Az az érzés is örökre bennem marad. Olyan meleg és puha volt a keze. Még jobban hozzábújtam, és teljesen biztonságban éreztem magam, mert azt éreztem megvéd mindentől. A huszonvalamennyi perces várakozásból kb. 19-et ölelkezéssel töltöttünk. Néhányszor felálltunk aztán újra leültünk és így tovább. Párbeszédrészlet:
-Fázok - jelentette ki Gus.
- Én is - válaszoltam, mire kitárta a karjait, és szorosan magához húzott.
- Most mát jobb - súgta a fülembe.
Leírhatatlan érzés volt a karjai közt. Mint már előbb is írtam, nem voltam még boldogabb. Sokszor megölelt már, de valahogy most olyan más volt. Mintha jobban szeretett volna. Jött aztán a busz is, de bár soha ne jött volna! Amikor elindultam a jármű felé még fogta a kezem Gus, és már majdnem felszálltam, de még visszahúzott. Ez volt a nap fénypontja. A buszon ülve még mindig éreztem az illatát. A mellényembe szagoltam, és erősen éreztem Gust. Végig azt szagolgattam. Otthon 2 órán keresztül ültem az iPaddel és a mellényemmel a kezemben. Nem tudtam betelni azzal a mámorral. Nem tudom mihez hasonlítani. Egyszerre volt bűnös boldogság, és édes hazugság illatú.
Anyának kb. semmit nem meséltem a napomról, pedig nagyon kíváncsi volt. Megéri a péntek estéimet a színjátszón tölteni. Ellentétben a barátnőimmel, akiknek minden apró részletről beszámoltam, főleg Ellának. Nagyon örült, hogy végre én is boldog vagyok, nem sírok és szomorkodom. Őszintén szólva büszke voltam magamra, hogy sikerült felállnom, és boldog lettem. Úgy éreztem innen már csak felfele lehet, lefele soha többet. Őszintén azt hittem, örökre boldog leszek, és örökre legjobb barátok leszünk Gusszal. Akármit megadnék, hogy újra átélhessem azt a napot.