Egyszer volt, hol nem volt, volt
egyszer egy lány, aki történetesen én vagyok. Én, Pennie Turner. A családommal
élek Florida államban, Orlandóban. A család szó magában foglalja a kutyánkat,
Bibit is. De térjünk a lényegre.
Idén szeptemberben kezdtem
el tanulni a William R. Boone High Schoolban. Rengeteg új embert ismertem meg,
és köztük sok barátot is találtam. A legjobb barátnőm Ella Jenkins lett. Teljes
mértékben megértjük egymást. A jegyeim jók, bár tanulhatnék többet is, anya
elmondása szerint (is) nagyon lusta vagyok.
Na, most már tényleg a
lényeg. Utáltam az októbert. Életem legrosszabb hónapja volt (meg a november is,
de arról később). Megtörtént az, amitől a legjobban féltem. Megtettem újra. Bántottam
magam. Sokat. Nem tudtam leállni. Ez volt a menedékem, a boldogságom. Úgy
éreztem teljesen egyedül vagyok. Még Ella is messze van tőlem. Akkor kaptam
egyhuzamban rengeteg rossz jegyet, anyáékkal sem volt jó viszonyom, és még
egyedül is voltam. Ide menekültem. Tavaly megfogadtam, hogy soha nem csinálom
meg újra. Akkoriban senkinek nem beszéltem róla, mert nem volt kinek. Anyáéknak
mégsem mondhattam el, mert elküldtek volna a pszichiátriára vagy valami
központba. Ebben az évben sokaknak elmondtam, vagyis inkább észrevették. Azért
beszélek erről sokat, mert nem szeretném, hogy valaki ugyanebbe a hibába essen,
mert ha egyszer elkezded… Nem lehet könnyen abbahagyni. Nem teheti tönkre senki
életét sem egy értéktelen kis fémdarab.
A családommal őszi szünetben elutaztunk a Kanári-szigetekre, amit már nyár óta terveztünk. Igyekeztem eltüntetni a szünetre a sebeket a karomról, sikerült is. Iszonyatosan jól éreztem magam ott. Az a hely… Csodálatos. Sok helyen voltam már, és Orlandóban lakom szóval ez sem semmi, de az a hely egyszerűen megérintett. Boldog voltam. Rengeteg csodás élményben volt ott részünk, láthattunk delfineket az óceánban, körbeautóztuk a szigetet, sétáltunk a naplementében az óceánparton, a hotel Halloween partiján voltunk… A hotelben találkoztam egy német fiúval, akibe szerelmes lettem, látásból. Sok dalszöveget írtam róla. Amikor hazaértünk, akkor esett le, mekkora lehetőséget szalasztottam el, hogy nem ismerkedtem meg vele. Még a nevét sem tudom. Csak azt, hogy nagyon tetszett, és egész novemberben őt kerestem. Ella javasolta, hogy nézzem meg a német 15-16 éves korosztály focicsapatait, mivel a németek 90%-a focizik. Bármit megadtam volna, hogy megtaláljam. Már nem hiányzik, de rettentő boldog lennék ha megtalálnám. De elment. És én is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése